Beszédhang rögzítéséhez az egyik legfontosabb eszköz a mikrofonunk lesz. Mindenki csak adja a jobbnál jobb tippeket, hogy ezt vagy azt vedd, mert az a tuti, de te tudod jól, hogy nem szabad felülni a tömegpszichózisnak és inkább átrágod magad egy gyorstalpalón, hogy eldönthesd, tényleg az-e a tuti, amit mondanak.
Csapjunk is bele, és nézzük meg, hogy milyen mikrofonok léteznek.
Akár USB, akár XLR csatlakozós mikrofonról van szó, a legszélesebb körben használtakban a hangot egy kapszula alakítja elektromos jellé.
A kapszula működési elve alapján léteznek dinamikus és a kondenzátormikrofonok.
Az egyéb típusokat egyelőre most hagyjuk.
Dinamikus mikrofonok
A dinamikus mikrofonok tulajdonképpen állandó mágnesben mozgó tekercsek. A hangszórók fordítottjai. A tekercsen egy membrán található, a mikrofonba érkező hanghullámok ebbe jutnak el, ennek mozgására pedig a tekercs ektromágneses indukció révén váltakozó feszültséget hoz létre, így válik elektromos jel a hangból.
Külső tápfeszültség nem kell neki, de egy jó előerősítő igen. Mivel viszonylag egyszerűbb a dinamikus mikrofonok felépítése, általában bírják a strapát. Egy dinamikus mikronfon (a kondenzátormikrofonokhoz képest) kevésbé részletes hangot ad, illetve, kevésbé szokott érzékeny lenni. Ez utóbbi jól jön, amikor például zajosabb környezetben rögzítünk vagy színpadon használjuk a mikrofont, hiszen így könnyebb a gerjedést elkerülni.
A legelterjedtebb dinamikus mikrofon talán a Shure SM58, illetve az SM57, mellyel mindenki találkozott már, maximum nem tud róla. Az SM58 koncerteken szokott feltűnni, az SM57 pedig egy jó ideje már az Egyesült Államok elnökének bejáratott mikrofonja. Rádiók stúdióiban általában dinamikus mikrofonokkal találkozunk. A leghíresebb broadcast stúdiómikrofonok az Electro-Voice RE20 és az RE27 N/D voltak egy időben.
Kondenzátormikrofonok
A kondenzátormikrofonok kapszulája egy kondenzátor segítségével állítja elő a hangot, ahogy az a nevükben is szerepel. A kondenzátor egyik fegyverzete a mikrofon membránjához van rögzítve, a membrán mozgása pedig kapacitásváltozást idéz elő, amelyet felerősítve már meg is kapjuk a jelet. Ennek megfelelően tápellátást igényelnek, jellemzően a keverőből vagy előerősítőből érkező 48 vagy 24 voltos fantom tápot, elemet, esetleg akkumulátort.
A kondenzátormikrofonok általában részletgazdagabbak és érzékenyebbek a dinamikus mikrofonoknál. Azt szokták mondani, hogy „összeszednek” mindent. Akusztikailag kezeletlen helyen nem a legjobb választás ilyen mikrofonnal próbálkoznunk, mert a visszhangokkal és egyéb szobazajokkal meggyűlik majd a bajunk. Zenei stúdiókban éneket többnyire kondenzátormikrofonnal rögzítenek, illetve a ruhára csíptethető kis méretű mikrofonok is kondenzátormikrofonok.
A legismertebb kondenzátormikrofonok között olyanokat találunk, mint a Neumann U87, vagy a streamerek között egy időben igen elterjedt Audio Technica AT2020. Jó pár rádió használ kondenzátormikrofont a stúdióiban, az egyik elterjedt broadcast mikrofon modell például a Rode Broadcaster, de akad olyan rádió is, amelyik az U87 mellett tette le a voksát.
Természetesen a mikrofonok nem ajánlások, csupán pár példát szerettem volna bemutatni. A fenti mikrofonokban talán elsőre nem is látszik, de azért van valami közös: a karakterisztikájuk.
Iránykarakterisztika
A mikrofonoknak egy nagyon fontos tulajdonságuk az iránykarakterisztika. Ez mutatja meg, hogy milyen irányból érkező hangokra „érzékeny”. A lista nem teljes, csak azokról a karakterisztikákról ejtenék most szót, amelyekkel a leggyakrabban találkozhatunk:
- Kardioid / szív / vese
- Omnidirekcionális / gömb
- Bidirekcionális / nyolcas
Kardioid
A kardioid karakterisztika azt jelenti, hogy egy fordított szív alakjában, az előlről érkező hangokat veszi tisztán a mikrofon, a hátulról érkezőre pedig kevésbé lesz érzékeny. A fenti mikrofonok — ahogy a stúdiómikrofonok általában — mind kardioid karakterisztikájúak.
Ez a karakterisztika különösen akkor hasznos, ha többen ülnek a stúdióban, hogy ne hallatszódjanak át a beszélők egymás mikrofonjába.
Általában elég közelről kell az ilyen mikrofonokba beszélni, azonban ennél a karakterisztikánál számolni kell közeltéri hatással is (proximity effect), amely azt jelenti, hogy minél közelebb kerülünk a mikrofonhoz, annál jobban felerősödnek a mélyfrekvenciás hangok. A rádiós műsorvezetők általában szívesen használják ki a hatást.
Omnidirekcionális
Az omnidirekcionális karakterisztikájú mikrofonok minden irányból érkező hangra érzékenyek. Akusztikailag kezeletlen térben emiatt nem a legjobb eredményt nyújtják.
A ruhára csíptetett mikrofonok és a riporter mikrofonok is általában omnidirekcionálisak. Ez hasznos, mivel a ruhán lévő mikrofonba lehetetlen lenne állandóan irányba beszélni, egy riporter mikrofonnál pedig sokszor előfordul, hogy egy interjúban elhangzó kérdésre már az előtt elkezd válaszolni az alany, hogy a riporter a mikrofont felé fordítaná. Vagy a riporter egyszerűen elfelejti az alany elé tenni a mikrofont.
Ennek láthatjuk ékes példáját láthatjuk ezen a régi videón az 58. másodpercnél. 😅
Zajos környezetben jobb inkább kardioid mikrofont használni. Klubokban, koncertek közelében jobb eredményt érhetünk el kardioid karakterisztikájú mikrofonnal, de nagyon ügyelni kell arra, hogy az alany közvetlenül a mikrofonba beszéljen.
Bidirekcionális
A bidirekcionális, vagy nyolcas karakterisztikájú mikrofonok előlről és hátulról is ugyanolyan érzékenyek, oldalról viszont egyáltalán nem vagy csak kevéssé.
A dinamikus és a kondenzátormikrofonok mellett létezik még szalagmikrofon is. Az ötvenes évekig nagyon elterjedtek voltak az amerikai rádiók stúdióiban a szalagmikrofonok. A szalagmikrofonban egy állandó mágnes két pólusa között egy redőzött fém szalag található. A mikrofonba érkező hanghullámoktól a szalag rezgése által feszültség indulkálódik. A szalag érzékeny, így vigyázni kell, nehogy túl nagy légnyomás érje azt.
Mivel a szalag vékony és széles, oldalról nem tudja a hang rezgetni, így csak előlről és hátulról érzékeny, ahogy az ábrán is látszik, az érzékenység metszete egy nyolcasra hasonlít. Ezekkel a mikrofonokkal nagyon jól lehet rögzíteni mély hangokat.
A szalagmikrofonok mellett a kondenzátormikrofonok között találunk bidirekcionális karakterisztikájút, ezek jellemzően kapcsolhatók kardioid és omnidirekcionális között.
A bidirekcionális mikrofon elméletileg jó választás lehetne két személy beszédhangjának rögzítésére, de a gyakorlatban ez csak stúdiókörülmények között hoz elfogadható eredményt, arról nem is beszélve, hogy közös mikrofont használni nem mindenki szeret.
A bidirekcionális karakteriszikájú mikrofonoknál a legerősebb a közeltéri hatás.
Fontos még azt is megjegyezni, hogy a dinamikus és kondenzátormikrofonokat a membránjuk mérete szerint is megkülönböztethetjük. Így vannak kis- és nagymembrános mikrofonok. A kismembrános mikrofonok általában kevésbé érzékenyebbek, cserébe nagyobb hangnyomást viselnek el és természetesebben adják vissza a hangot. A kismembrános mikrofonokat formájuk miatt szokták még ceruzamikrofonoknak is nevezni.
A kismembrános mikrofonok valamelyest több erősítést igényelnek és a saját zajuk is magasabb szokott lenni a nagymembrános társaikénál. És, ha már szóba került az erősítés, ezzel el is érkeztünk a következő fontos részhez.
Erősítés
A mikrofonokból általában nagyon alacsony szintű jel jön ki, amelyet jelentős mértékben fel kell erősítenünk vonali jellé, hogy valamit tudjunk vele kezdeni. A vonali jel 0dBV (1V), nagyjából ezerszerese (1000!) a mikrofon jelszintjének (-60 dBv = 0,001 V).
Hogy nagyjából mennyire kell erősíteni, arra egy jó mérőszám a mikrofon érzékenysége.
Ezt az adatot az adatlapokon sensitivity-ként találhatjuk meg. USB mikrofonoknál felesleges keresnünk, hiszen, ott az erősítő benne van a mikrofonban, cserélni nem lehet, így felesleges is lenne közölniük az értéket. Jöjjön tehát a legszárazabb rész, ígérem, nem lesz sok. Ha ezen átjutsz, érzékenységben garantáltan tiszta lesz a kép. ✌️
Az érzékenység megmutatja, hogy egy mikrofon mekkora kimeneti jelszintet szolgáltat egységnyi hangnyomási értéknek való kitettségkor (1kHz szinuszjel @ 94dB SPL). Ez a dBV-ben megadott érték negatív, és minél magasabb a szám, annál kevésbé érzékeny a mikrofon. Sokszor előjel nélkül dB-ben adják meg ezt a számot, ilyenkor nyilván az alacsonyabb szám nagyobb érzékenységet jelöl. Újragondoltam, elnézést: Minél közelebb van ez az érték a nullához, annál nagyobb a mikrofon érzékenysége. Alant egy példa.
Egy mikrofon, amelynek -59 dBV az érzékenysége, sokkal alacsonyabb jelet ad, mint egy olyan, amelynek -45 dBV. A kondenzátormikrofonok érzékenysége általában -45 és -20 dBV között alakul, míg a dinamikus mikrofonoké -60 és -50 dBV között mozog.
Kis matek: a Shure SM7B, amely egy legendásan „csendes” mikrofon 84dB SPL (pár centiről) átlagos beszédhang mellett -69dBV jelszintet produkál. Ahhoz, hogy ezt 0dBV, azaz vonali jelszintre emeljük legalább 69 dB erősítés kellene. Egy átlagos audió interfész 40-50 dB erősítést nyúlt összesen. Azonban ezt az értéket is csak közelíteni tudja, mert minél közelebb kerülünk a maximum erősítéshez, annál zajosabbá válnak.
A legtöbb esetben ez az oka annak, amikor egy felvételben jelentős alapzajt, például sistergést hallunk, esetleg a beszédhang már-már alig hallható.
Ilyenkor az előerősítő egyszerűen nem elég.
Valójában tehát nem a mikrofon a hibás, hanem az előerősítő kevés. Sokan próbálkoznak ilyenkor mindenféle feketemágiával, szoftveres zajszűrésekkel, kecskeáldozat bemutatásával, amivel eredményt nem érnek el, pedig a megoldás igen egyszerű: megfelelő erősítés kell.
Nyilván minél több (tiszta) előerősítést tud a hangkártyánk, annál több pénzt kérnek majd érte. Nincs persze minden veszve, ha a hangkártya nem tud elég erősítést, 30 ezer forint körül már lehet kapni aprócska kis vonali erősítőt, amelyet az audio interfész fantom tápjáról üzemeltetve, a mikrofon mögé kötve akár 30 dB tiszta erősítést is elérhetünk. Ezzel pedig már egy mindösszesen csak 40 dB erősítést nyújtó audió interfésszel is tudjuk használni a „csendesebb” mikrofonunkat. Az erősítés mértékét az audio interfész adatlapján „gain”-ként keressük.
Az elmúlt pár évben egyre jobbak és jobbak még az olcsóbb audió interfészek mikrofon előerősítői is, de ne bazírozzunk a maximumként megjelölt értékre, mert alapzaj lesz a vége.
Na persze, nem minden mikrofon kér végtelenül sok erősítést. Az otthoni podcasteléshez gyártott mikrofonok kifejezetten magas jelet szoktak adni, hogy hobbieszközökkel problémamentesen tudjuk használni azokat. Persze ennek is van ára, ezek a mikrofonok általában nem is szólnak olyan szépen, mint a „nagyok”.
De hogy miért is maradt jó pár dinamikus broadcast mikrofon ilyen halk? A népszerű broadcast mikrofonokat a hetvenes években vagy még az előtt tervezték, és akkoriban maximum egy rádióállomás, esetleg hangstúdió engedhette meg magának, hogy beszerezzen egy ilyen mikrofont, ott pedig azért akad megfelelő előerősítő. Egy másik indok pedig, hogy egy drága broadcast mikrofont a hangja miatt vásárolnak, ezért a kapszulán a gyártók nem szoktak változtatni, csak akkor, ha nagyon-nagyon muszáj, például már nem elérhető az anyag, amiből az készül.
Frekvenciák görbülnek
Talán a legfontosabb dolog, amit egy mikrofon adatlapján érdemes megnézni, az a frekvenciagörbe. Minden hallható hang tulajdonképpen a levegő rezgése, a rezgés gyakoriságától függ, hogy milyen magas lesz a hallott hang. A monoszkópok alatt általában 1000 Hz-es szinusz jelet hallhatunk, egy zenei A hang 440Hz, az emberi beszéd 100 Hz és 4500 Hz között helyezkedik el, egy ősrégi képcsöves televízió pedig kb. 17 000 Hz-en visít — csak ezt szerencsére sokan már nem hallják.
A frekvenciagörbéről leolvashatjuk, hogy egy adott frekvenciájú hangot milyen hangerővel ad vissza a mikrofon. Minél egyenesebb a görbénk, annál természetesebben adja vissza egy mikrofon a hangot. A lenti példán láthatjuk, hogy a Rode NT1 kondenzátormikrofon sokkal természetsebb hangot ad vissza, mint az Electro-Voice RE-20 dinamikus mikrofon.
Zenei stúdiókban egyesek általában a laposabb görbéjű mikrofonokat szokták szeretik és utólag hangszínszabályoznak, míg mások inkább a mély tartományokat erősítő és a magas tartományokra kevésbé érzékeny mikrofonokat szeretik.
Tuti tipp nincs, talán csak annyi, hogy, érdemes a hangunkat kicsit analizálni, és ehhez választani mikrofont. Aki nazálisabb, annak nem biztos, hogy jót tesz egy olyan mikrofon, ami kiemeli az 1 kHz körüli frekvenciákat, a magasabb, karcosabb hangú embereknek pedig nem szokott előnyös lenni egy olyan mikrofon, ami a magas frekvenciákat erősebben adja vissza.
Az ábrákról persze nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen hangja lesz egy mikrofonnak, de jó iránymutatás lehet és könnyebben megérthetjük velük, hogy mitől egyedi egy mikrofon hangzása.
Kábel
Valamivel össze kell kötnünk a mikrofont az erősítővel, erre általában mikrofonkábelt szokás használni. A legtöbb mikrofon XLR csatlakozós kábelt vár, a legtöbb audió interfész is rendelkezik XLR bementettel.
Az XLR, amelyet néhol Cannon csatlakozónak is hívnak egy három pólusú csatlakozó, amelyet pozitív, negatív, és a föld átvitelére használhatunk. A mikrofonokból általában monó jel jön ki, így elég lenne valójában csak két ér is, de a zavarszűrés miatt szimmetrikus bekötéssel használjuk őket. Ez nem sztereó vagy „duál sztereó” bekötés, ilyenkor a mikrofon jelét a pozitív és a negatív ereken eltérő fázisokkal továbbítjuk, a fogadó oldalon pedig a két ér különbségét vesszük jelforrásnak. Ami mind a két érben egyformán hallatszik, az csak zaj lehet, a két ér közötti eltérést jelnek tekintve viszont sok zajt kiszűrhetünk.
Ebbe nem is kell jobban belemenni, a lényeg, hogy mikrofont szimmetrikusan kössünk be (balanced).
A különféle kábelgyártók előszeretettel szokták reklámozni a csodakábeleiket, soha nem látott hangminőséget ígérnek, aranyozott csatlakozókkal, ezüstszálakkal, ki tudja mivel. Egy 2-3 méteres szimmetrikus mikrofonkábelnél ezeknek szinte semmi értelme nincs számunkra. 5-8 ezer forintos szerelt kábel tökéletes lesz. Egy fontos dolgot kell megnézni vásárlás előtt, hogy ne DMX kábelt vegyünk, ezek ugyanis nem mikrofonokhoz valók.
Ritkán előfordulhat, hogy a mikrofont TS (nagyméretű monó vagy asszimetrikus jack) csatlakozóval kötik be. Pár borzasztó minőségű, aliexpresses olcsó mikrofonhoz adnak XLR-TS kábelt. Ezt érdemes kicserélni egy szimmetrikus XLR-XLR vagy legalább XLR-TRRS (szteró vagy szimmetrikus) mikrofonkábelre, mivel az XLR-TS garantáltan asszimetrikus, így zajos lesz.
Egy másik, igazán fontos dolog, hogy igazi fantom táp kizárólag szimmetrikus XLR – XLR mikrofonkábelen működik.
És akkor mégis melyik a tuti mikrofon?
Minden célra és minden hangtípusra más és más mikrofon jó. Néha egy nagyon lágy, meleg hangzás a cél, néha pedig egy kifejezetten természtes, éles hangzás kell. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a legdrágább a legjobb. Sok előadó nem azért használ egy másfél millió forintos kondenzátormikrofon helyett inkább egy kifejezetten olcsó lábdob mikrofont, mert nincs ott a stúdiójukban, hanem azért, mert az adja a számára megfelelő hangzást.
Az én javaslatom az, hogy akusztikailag kezeletlen helyen dinamikus mikrofonnal érdemes kezdeni, és lehetőleg kerüljük az omnidirekcionális mikrofonokat. Csábító ajánlat a csíptetős mikrofon, de nagyon nehéz lesz egy visszhangos szobában értékelhető hangot összehozni vele. Érdemes közelről beszélni a mikrofonba, így kevesebb erősítés kell majd, ez által kevesebb zajt szedünk össze.
Sokaknak számít a mikrofon kinézete is, főleg, ha videóban is szerepeltetni akarják. Emellett ma már nem lehet elmenni, a gyártók is figyelnek erre. Az 1969-ben megjelent Electro-Voice RE-20 azért jelent meg fekete színben is, mert az eredetileg bézs színű mikrofon egyszerűen nem tetszett a streamereknek.
Ki kell próbálni minél több mikrofont, rengeteg tesztet meg kell nézni, és ezek alapján meghozni a döntést. Ha tehetjük, menjünk el olyan üzletbe, ahol ki vannak állítva a mikrofonok, hogy kipróbálhassuk őket, így nem lesz kellemetlen meglepetés, főleg, hogy nem egy olcsó beruházásról van szó.
A személyes véleményem az, hogy 35-40 ezer forint alatt nem találunk jó minőségű mikrofont, és sokkal többet számít első körben az előerősítőnk, na meg persze az audió interfészünk minősége, mint önmagában csak a mikrofon. Ami pedig alap, hogy ne üljünk fel a divatnak, nincs mindenki számára tökéletes mikrofon, hiszen akkor minden produkció ugyanazt a típust használná.
